FUTÁS: 30 db

KM: 351,8

Vasárnap különleges élményben lehetett részem: a hivatalos, immár 24. alkalommal megrendezett Barcelona Félmaratonon vettem részt. Először idén edzésképpen, eddig mindig végcél volt egy-egy félmaraton.

Mindez egészen más ízt adott a rendezvénynek, és persze ennek sok összetevője van, de roppantul élveztem, talán ez volt eddig a legszórakoztatóbb félmaratonom. Biztos, hogy most voltam a legfelkészültebb eddigi életemben, így tényleg könnyedén futottam le a távot, legfeljebb az utolsó pár kilométeren untam egy kicsit, de ott is simán volt energiám belehúzni és begyorsítani egy kicsit. Ennek a jó kondíciónak volt köszönhető az, hogy végig nagy jókedvvel futottam le, nem voltak holtpontok, amiken túl kellett különösképpen lendülnöm.

Másrészt kijöttek az enyémek, és három helyszínen is szurkoltak nekem, ami különös és csodálatos élményt ad az ember lányának. A legelsőnél én nem is teketóriáztam, odafutottam szépen, megölelgettem őket, fotózkodtunk, dumcsiztunk egy sort, ment egy kis pletyózás, majd újra elindultam utamra. Úgy gondoltam, hogy ha egyszer a kedvemért felkeltek korán és kijöttek, akkor ennyit minimum megtehetek értük, hogy megállok picit - ilyenkor az eredmény egyáltalán nem tűnik olyan fontosnak! 

12 000 feletti eredmény volt a neten - jópáran nekifutottunk!

Így feldobódva és energetikusan sokkal jobban élvezi az ember a versenyek hangulatát. Én mindenkire visszamosolyogtam, aki szurkolt nekem, főleg ha még a nevemet is leolvasta a rajtszámomról. Megtapsoltam a dobos csapatokat, az énekeseket, akit csak láttam. Közvetlenül a rajt után megakadt a szemem egy magyar zászlón, elgondolkoztam, hogy vajon az olaszt tartják-e elfordítva, de még annyira az elején voltunk, hogy nem kezdtem semmit a helyzettel ott hirtelenjében. Olyan 9 km-nél aztán újra megláttam a zászlót, és akkor már átoldalaztam arra a szélére az utcának és odaköszöntem, hogy Sziasztok!, mire egy pillanatnyi processzálás után nagy hajrát kaptam a magyaroktól! :) 

Nagy élmény volt az is, hogy a félmaratonon női világcsúcs született, azért ez nem semmi! Persze én ebből annyit hallottam, hogy amikor a 8. km-nél egy párhuzamos utcán elfutottam, oda hallottam, hogy mekkora éljenzés van a rajtnál/célnál. Ahogy kiszámolom, akkor érhetett oda az élmezőny, mert eleve minket, utolsó részlegbe beosztottakat 13 perccel a profik után engedtek csak a rajthoz, úgyhogy ez nagyjából stimmel!

A profik rajtja

Amin meglepődtem, hogy nem most futottam a legjobb félmaratoni időmet, hiába éreztem azt, hogy könnyedén és lazán megy. Ez egyáltalán nem zavar, hiszen nekem ez nem is volt cél, én itt egy nagyobb és szebb célra gyúrok, A Maratonra, de azért elgondolkoztam, mi lehet vajon az oka. Arra jutottam, hogy egyrészt megálltam pacsizni, ami nagyon kellemes, de mégiscsak időt vesz el, másrészt pedig nem pihentem rá a versenyre egyáltalán, hiszen ez is csak egy edzés volt most nekem. Hétfőn 26 km-t futottam, pénteken egy 8,2-es progresszívat, vasárnap pedig a már említett félmarcsit. 

Maga a rendezvény és a rendezés egyébként szuper volt. Minden alkalommal egy-két fő problémám van a spanyol futóversenyekkel, ezeket most is hozták, de ezt leszámítva remek volt, csodás hangulattal, épületekkel, futótársakkal. Az egyik bajom, hogy mindig nagyon sokat kell sorba állni a mosdókhoz, csak erre érdemes fél órát rászánni, ha valaki még a verseny előtt el akar menni - érdemes lenne tehát emelni a tojtojok számát. A másik kimondottan a BCN Félmaraton jellemzője, hogy profi fotósok állnak végig az útvonalon, és pár napon belül kap az ember egy mailt, hogy a nem olcsó 25-35 eurós nevezési díjat megközelítő értékben megveheti ezeket a képeket is, amik róla készültek. Nincs tehát egy ingyenes befutókép például, ami benne lenne az árban már, ahogy nincs a BSI rendezvényeken megszokott több ezer kép sem, amit végigböngészhetünk. Nekem ez túlzásnak tűnik, túl anyagiasnak, ráadásul túl nagy haszonkulccsal dolgoznak, egy képért pofátlanság 20 eurót elkérni.   

Terveim szerint még egy hétig tart a kemény felkészülés. Hétközben laza futásokat tartok, de legalábbis rövideket, inkább amolyan átmozgatókat, vasárnap pedig megyek a MaraTestre, azaz a 30 km-es futásra. Utána jön a Tapering Off szakasz, azaz a rápihenés, az egyre kisebb megterhelés. Ezt még meg kell gugliznom, hogyan nézzen ki az utolsó három hét, de mindegy is, egyelőre essünk túl a 30-as futáson.

Öröm volt végre versenyen, tömegben futni, változatosságot jelentett az edzések után

Bírom agyban, bírom tüdőben, bírom fizikailag, egyetlen gyenge pontom van: a lábszár melletti izmom, amit most már naponta többször kenek egy sportkrémmel, abban bízva, hogy elmúlik a gyulladása, merthogy ezt állapítottam meg diagnózisképpen. Futás közben nem zavar éppen, de nagyobb megerőltetés után még lépésben is érzem, hogy fáj és nincs rendben, talán azt sem túlzás állítani, hogy sántítok egy kicsit. Tartok tőle, hogy pihentetni kellene, és még gondot okoz, de közben hogyan pihentessem, amikor most van még az utolsó lehetőségem erősödni?

Mindenesetre most már jelentkeztem mindenre, a 30 km-es futásra és a Maratonra is, megvan a rajtszámom, várnak, ott vagyok a listán!

Végezetül jöjjön egy vidám videó egy barátnőmtől; remélhetőleg én is ezekhez az emberekhez hasonló leszek egy hónap múlva, a hátam mögött egy sikeresen teljesített maratonnal!