FUTÁS: 31 db

KM: 357,9

Holnap lesz a Maratest, azaz a felkészülésem egyik legfontosabb mérföldköve, a 30 km-es futás a szomszéd városban, Badalonában. Mivel egyszer már futottam 26 km-t, azt gondolom, hogy normális esetben mennie kellene a dolognak, de persze nem lehet ilyen egyszerű a dolog, ugyanis kissé le vagyok rongyolódva fizikailag.

Igyekszem inkább a fenti mutatókra gondolni, hogy ez egy pillanatnyi állapot, és akkor is ott van a 31 futásnak és a lábaimba tett közel 360 km-nek az eredménye, és ezek számítanak igazán.

Csakhogy begyulladt a torkom, amitől szerencsére lázas nem lettem, de van egy kis beteges kóválygás a fejemben tőle. Plusz, az izomgyulladásom a héten olyan szintre jutott, hogy sántítottam lényegében. Így aztán szerdán mentem csak ki futni, akkor is csak 6 km-t vállaltam be, hogy kicsit átmozgassam magam, de ennek is az lett az eredménye, hogy csak erősödött a sántítás már sima lépésben is. Futás közben érdekes módon nem volt olyan vészes, néztem, hogy körülbelül fél kilométer után jött az, hogy tudtam anélkül edzeni, hogy különösebben fájt volna, inkább azt mondom, hogy érzékeny volt. De mivel utána csak rosszabb lett, nem gondolom, hogy jót tett volna az erőltetés.

Így arra jutottam, hogy nem futottam már a 30 km-es futás előtt, viszont gyógyszerhez nyúltam, hogy segítsen, ami nem jellemző rám, évente körülbelül kétszer veszek be egy aszpirint valami nagyon nagy buli után, ha muszáj, de akkor is inkább a zöldtea erejében és hidratálásában hiszek, nem a pirulákban. Az ibuprofeno segít, jelenleg nem érzek semmilyen fájdalmat, így holnap nekivágok és megcsinálom valahogy.

Már csak három hét van a maratonig, atyaég.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.