FUTÁS: 32 db

KM: 388,7

Hát ez is megvan, túljutottam a harmincon, és most nem az éveim számáról beszélek (na jó, már úgy is), hanem a lefutott kilométerekről. Nagy dolog ez nekem, tulajdonképpen fel sem fogom még, hogy mennyire. Hetekkel ezelőtt még nem láttam magam előtt, hogyan fogom én a 30-at lefutni, és megvan, megcsináltam! Most persze a maratont nem látom még tisztán magam előtt, de azért már sokkal inkább teljesíthetőnek tűnik, mint eddig valaha.

Badalonában kifejezetten a maratoni felkészülés kedvéért illesztették be ezt a távot három évvel ezelőtt, hogy legyen egy olyan verseny, ahol megfelelő körülmények között (frissítés, stb.) futhassák le a maratonra pályázók a felkészülés klasszikus mérföldkövét, a 30 km-t. Hagyományosan három héttel a barcelonai maraton előtt rendezik meg, így nekem tökéletes volt. Badalona BCN agglomerációja, még jár oda a metró és a villamos is, habár külön város, és nagyon katalán - de ami fontos, hogy nem kellett még messzire utazni sem.

A verseny valami fantasztikus volt. Pár hónapot laktam Badalonában két évvel ezelőtt, így nekem emiatt is érdekes volt újra a megszokott utcákat róni, másrészt pedig az adta a futás különlegességét, hogy a többi óriási barcelonai tömegrendezvényhez képest ez egy picike verseny volt, 3500 részvevővel összesen. Két táv volt, egy 15 km-es azoknak, akik a félmaratonra edzenek, és a 30 km-es azoknak, akik a maratonra, ami lényegében ugyanaz az útvonal volt, csak két kört kellett futni. Már a rajtszámon is megkülönböztették, hogy ki melyik távot tűzte ki, és számomra aggasztóan sokan futottak 15 km-t, féltem ugyanis, hogy alig maradunk a második körre. 

A 2:45-ös iramfutó körül kialakult raj - az idő a megcélzott maratoni időt mutatja, nem a 30 km-eset!

Mint utólag megtudtam, olyan 2200-an voltunk, akik 30 km-t futottunk, ebből pedig kb 2-300-an lehettünk nők. Mindez azért érdekes, mert számomra nagyon kemény volt a mezőny, vagy hogy úgy mondjam, fényévekkel előttem jártak. Máskor is hasonló a helyzet persze, nem voltam soha gyorsabb futó, de a tömeges futásokon mindig jóval többen vannak, akik hozzám hasonló vagy lassabb tempóban futnak.

Már a rajtnál éreztem egyébként is, hogy nem az igazi a formám; amit már írtam korábban, hogy a lábam sem remekelt, de a jó kis gyulladáscsökkentő gyógyszer és a pihentetés megtette a hatását, kibírta a verseny végéig. Másrészt volt ez a torokgyulladás dolog, amitől éreztem is, hogy ugyan lázam nem volt, de szaporább volt a pulzusom, és fizikailag gyengébb voltam valamivel. Na de, ettől még mit lehet tenni, reménykedni a legjobbakban és rajthoz állni.

Elkezdtem hát a futást, gondoltam én mindenre, hogy végülis maximum sétálok, ha baj lesz, meg hogy futottam már félmaratont betegen Gran Canarián is, akkor sokkal rosszabbul voltam, lázas is lehettem, mégis befejeztem. Tudom, nem javasolt betegen futni, de eddig én mindkét alkalommal azt tapasztaltam, hogy egy idő után átesik az ember egy holtponton, és kitisztul a feje, mintha kiizzadta volna, amit kellett. Most is így volt valahogy: ugyan magamhoz képest is lassabb voltam, erőtlenebb, de a szép napos idő és a szélcsend mellett azt éreztem, hogy szépen barnulok a hosszú órák alatt, és tisztul az orrom, torkom, mindenem. 

A lábammal inkább olyan téren volt gond, hogy eljött itt is egy pont, de itt inkább negatív: amikor már minden izom agyon feszült a merev betonon való monoton futástól. Szerencsére nem görcsöltem be egyszer sem, de párszor átváltottam egy kis sarokemelésre és egy kis térdemelésre, mint az iskolai tornaórákon, hogy lazuljon kicsit a nagy befeszülés közepette a lábam. 

Az első kör lényegében lement szépen, úgy voltam vele, hogy ez lesz az ismerkedős kör, ezzel a fele megvan, utána meg majd úgy fogom fel, hogy csak 15 km-t kell lefutni - azaz szépen kettészedtem agyban, így könnyebbnek tűnt. Tetszett az útvonal, sokat mentünk a tengerparti sétányon, nézve a végtelenbe vesző reggeli, békés tengert, amin visszaverődött a ragyogóan tűző nap. Kellemes szélcsend volt és olyan 10-15 fok, ideális idő volt a futáshoz, és gyönyörű volt a part.

Amikor befordultam az első kör után, örültem, hogy bemondták a nevemet is a szpíkerek, hogy igen, én is itt jövök, de jó. Nem tudtam még, hogy a második körben nem csak a nevemet mondják be, de még pacsiznak is mind velem, hiszen se előttem, se mögöttem nem lesz senki, így bőven ráérnek csak velem foglalkozni :)

Itt már volt egy férfi, akivel többször kerülgettük egymást korábban is, majd már egy ideje együtt futottunk. Csevegtünk is egy minimálisat, hogy ki mire készül fel éppen, kinek mi fáj, és biztattuk egymást, hogy már nincs sok hátra, hajrá. Vele egészen a végéig megmaradt ez a kapcsolat, és igazán sokat segített, hogy együtt róttuk az időnként igazán végtelennek tűnő kilométereket.

Ami kísérteties volt a második körben, hogy hirtelen eltűnt az emberek nagy része körülöttem, és olyan érzésem volt, mintha egyedül folytatnám a versenyt, hiszen a 15 km-esek leálltak, a 30-asok nagy része meg jóval előttem járt. Főleg, hogy a következő kilométerek egy régi, kihalt gyár és kínai nagykereskedelmi hangárok között vezettek, így ahányszor bekanyarodtam, nem láttam se előttem, se mögöttem más futót. Innentől már úgy működött a város lezárása egyébként, hogy ha éppen jött futó, akkor a rendőrök leállították az autókat, de egyébként mehetett a forgalom. Becsületükre legyen mondva, hogy egyetlen egyszer sem kellett még csak lassítanom sem, a belvárosban sem, mindig a futók érdekét nézték. 

A 20. kilométertől körülbelül ugyanazokkal az emberekkel futottam, néha ugyan valaki frissített és lemaradt, vagy elment egy wc-re (egy bárba, mert toi toiok sajnos nem voltak, csak a rajtnál), de mindig ugyanazok az arcok köszöntek vissza, egy-egy biztató szóval. A 24. kilométernél volt egy forduló, a szomszéd városkából, Montgatból visszafutottunk, és itt én begyorsítottam, sorra hagytam el a kimerült futókat. Mindenki aranyos volt, akadt egy-egy jó szavunk egymáshoz, vagy ha az nem is, egy erőtlen mosoly mindenki arcán kijött még. Az ellenkező irányban láttam a záróbuszt is és előtte egy lányt... nekem a záróbusz előtt futás mindig rémálomnak tűnik, jól megtapsoltam hát, biztattam, hálásan mosolygott vissza ő is.

Ami érdekes érzés volt, hogy nem kellett a tüdőmet használnom, mert a lábaim képtelenek voltak olyan tempót futni már, amihez kellett volna a szusz. Csak zötyögtem előre valami delíriumos állapotban, elszántan. Fal nem volt, de nem is számítottam rá, hiszen várakozásaim szerint az csak 30 felett jön el, ha... Stabilan lefutottam, de mintha vízben mozogtam volna, körülbelül olyannak éreztem a sebességemet.

Az első körben még ébredezett a város, a másodikban már tele volt a sétány. Úgy kellett utat törni néha magunknak a sétálók között, habár az önkéntesek próbálták a nép figyelmét felhívni, hogy egy futóversennyel osztoznak az úton. Meglepő, hogy nem zárták le ezeket az utcákat, bár végül is elfértünk, nem volt gond. A motoros rendőrök ahogy elhaladtak mellettem, megkérdezték, hogy minden oké-e, és ott viccelődtek, hogy miért nem futok inkább. Épp a 25. km után voltunk, a frissítő pontnál, én persze nem fogok futva inni, annyira azért nem sietek! 

Ez volt az egész versenyre jellemző. Olyan kicsi volt, hogy mindenki megszólított, beszélgetett, volt egy-egy barátságos szava hozzám. Csapatokban szurkoltak a helyiek, és mindenkinek, rengetegszer olvasták le az én nevemet is és kiabáltak biztató szavakat. Nem találkoztam még soha ennyire aktív szurkolókkal, és ez nagyon jó érzés volt.

Ennél már csak az volt jobb, amikor beértem végre. Nagyon lefáradt a testem, sokat kivett belőle, hogy le kellett futnia 30 km-t, de büszke vagyok magamra, már ez is egy hatalmas lépés a számomra. Most azt kell kitalálnom, hogy a maradék három hétben hogyan pihentessem a lábamat, mert már megint sántítok, a gyógyszer segített, hogy a 30-at lefussam, de azért a terhelés megint csak kicsinálta. Most, a harmadik napon mondhatom, hogy talán már jól van. Holnap megyek edzeni, csak ki kell még találnom, hogyan épüljen fel az utolsó három hét edzése, hogy úgy álljak a maraton rajtjához, hogy formában is vagyok, és ki is robbanok az energiától!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.