FUTÁS: 13 db

KM: 128,4

A tegnapi futás finoman szólva is elég béna lett. Mondhatjuk, hogy pechem volt, vagy hogy talán jobban is átgondolhattam volna a dolgokat, de sebaj, kísérletezni márpedig kell és jó.

A feladat 12 km megtétele volt, 6 km-t szépen kellemesen, 5-öt gyorsan, az utolsó 1 km-t pedig nagyon gyorsan. Az első 6 km-nél nagyon vártam és nagyon hosszasan, hogy belelendüljek, de nem nagyon akart menni. Szenvedtem, fáradt voltam. Igyekeztem élvezni, néha ment is, de többnyire azért nem olyan gördülékenyen és energikusan pakoltam egymás elé a lábaimat, mint korábban. Ezt tudtuk, vártuk, eljön a fáradtság ideje, amikor már egyre kevesebb kedve van az embernek elindulni. Nem baj, a lényeg, hogy így is csinálja az ember! Innentől csak azt kell szem előtt tartanom, hogy már csak rosszabb lesz! :)

A 6 km elfogyott, és gyorsabbra kellett kapcsolni. Meg is tettem, habár még mindig nem éreztem, hogy átlendültem volna a lustavagyokéskanapénakarokinkábbfeküdni életérzésen. Aztán egyszer csak elmúlt ez is, más hangulat váltotta fel, mégpedig az az érzés, hogy szívesen látnék egy mellékhelyiséget a közelemben. Tessék, erről is beszélni kell! Megteszi a hatását a sok futás és rendes kaja, azaz gyümölcs, zöldség, amit végre eszek a karácsonyi zserbóroham elmúltával. A hatás abszolút egészséges, viszont néha kicsit túlzásokba hajlik. Feltételezem, hogy a futás során megerőltetem jobban a has környékén fellelhető izmaimat, főleg a gyorsabb tempók esetén, és néha érzem is, hogy futás közben vagy utána fáj a hasam egy kicsit. Ezúttal nem pont erről volt szó, gondolom a két órával korábban 5 narancsból készített dzsúsz és/vagy a frissen kipróbált, szupererővel felruházó goji bogyó akart arra sarkallni, hogy sürgősen keressek egy WC-t. Hát nem tettem, hanem fogakat (is) összeszorítva futottam. Úgy karikáztam, hogy végül az előírt 5 km helyett 4,3 lett a "gyors" szakasz, akkor úgy döntöttem, hogy nem keresek még egy fél kilométernyi távot magamnak, hanem ideje a jóval gyorsabb futásnak, az utolsó egy kilométernek, és hazaindulok azon nyomban. Így 11,4 km lett a végeredmény. Az első 6 km-en végül gyorsabban futottam, mint a gyorsabbnak szánt második szakaszon. Hiába, nem sikerült igazán a futásra koncentrálni. De ilyen is van, aki évek óta fut, az belekerül ilyen helyzetbe óhatatlanul!

Egyébként is sietnem kellett, mert el akartunk menni még az egyik itteni futóboltba. Évek óta időnként előjön a térdfájásom, és ideje volt megnézni, hogy nincs-e a futóstílusomban egy kis torzulás. Igazából már régen meg kellett volna vizsgáltatni, és a lábamnak megfelelő cipőt venni. A mostanit egyébként is úgy számolom, hogy olyan 700 km-nél járhat, tehát lassan ideje nyugdíjba küldeni.

Bementünk hát a boltba, ahol nagyon egyszerűen ment a vizsgálat. Rá kellett állni egy gépre, a sarkaimat odatolni egy-egy pöcökhöz, mindkét kézzel megfogni egy rudat, amit körülbelül egy biciklikormányhoz tudnék hasonlítani, majd behajlítani a térdeket egészen előre, hogy megérintsék a "kormánnyal" körülbelül egy vonalban lévő rudat. Már fel is gyúltak a fények, ami azt mutatta számomra, hogy a jobb neutrális, a bal kissé pronáló (vagy fordítva?). Elég gyorsan folytak az események, a gép lemérhette a súlyomat, a magasságomat gondolom szemmértékkel levették, valamint már azt is megtudta az eladó srác, hogy merre billen a lábam. Megkérdezte még, hogy heti mennyit szeretnék futni, és eltűnt a raktárban, hogy aztán öt dobozzal térjen vissza. Nem vittük túlzásba a csevejt, de megértem, zárás előtt 10 perccel voltunk.

Mindegyik cipő pont a méretem volt, gondolom ezt is megsúgta a gép, bár elsőre megdöbbentem, mert 42-eset mondtak, de aztán rájöttem, hogy az az otthoni 40-esnek felel meg nagyjából, és ez futócipőnek valóban pont jó a 39-es lábamra. Beleléptem az elsőbe, egy New Balance-ba, és valami csoda volt, mintha egy kellemes zokniban lennék. A többi sem volt rossz, míg egy Asics volt még, ami meg olyan volt, mintha párnákkal lenne belülről kirakva, viszont stabilabbnak tűnt a zokniszerű, szuperkönnyű New Balance-nál. Most éppen úgy gondolom, hogy ez lesz a nyerő, már csak meg kellene venni, most, hogy beköszöntött a leárazások ideje! Hiába, kell még egy kis motiváció, amivel ráerősíthetek a futókedvre! ;)

Végezetül jöjjön a 2013-as budapesti maraton hosszúfilmje inspirációnak. Igazán szívmelengető és lelkesítő!

FUTÁS: 12 db

KM: 116,7

Az az érzésem, hogy most már benne vagyok a felkészülésben, teljesen, nyakig! A hetet sikerült 36 km-rel zárni, ami nem mondható már rossznak; az előzőt 39 km-rel, az azt megelőzőt pedig 25 km-rel. Gondolom ennek köszönhető, hogy most először érzem, hogy fáradok. 

Egészen idáig heti kétszer futottam körülbelül, és ennek a távnak a felét se, mint amit az elmúlt három hétben. Ráadásul mindig kellemes tempóban kocogtam, nagyon ritkán tűzdeltem meg egy-egy irammal, lényegében mondhatjuk, hogy soha. Régen sosem éreztem fáradtságot a futástól, sőt, inkább felpörgetett, amiből arra következtetek, hogy sohasem kellett a szervezetemnek különösebben megerőltetnie magát. Szépen elfutkározott, még akkor is, amikor egy félmaratonra készülgettem.

Bezzeg most! Eljutottam oda, hogy az edzések után olyan jól esik leülni és érzem a lábaimon, hogy olyan kis fáradtkák. Ha a futások között egy pihenőnap van, akkor messze nem azzal a lendülettel indulok újra útnak, amivel régen, hanem megyek, mert a felkészülés része, de nem azért, mert majd kirobbanok, hogy végre mozoghassak.

Tegnap 90 percet kellett futnom, kényelmes tempóban. A hosszú és lassú futásokhoz valahogy mindig több a kedvem, valószínűleg azért, mert ehhez jobban hozzá vagyok szokva, és nem kell megerőltetnem magam, csak futni, ahogyan eddig is. Itt inkább az a kérdés, hogy merre is fusson az ember lánya, hogy ne kerüljön nagyon be a városba, változatos is legyen a táj, és nagyjából pont annyit fusson, amennyit akar. Lehetőleg ne betonon, vagy ne túl sokat. A halálom, amikor rosszul ütemezek, és lényegében hazaérek, amikor még kellene köröznöm 2 km-nyit valahol. Olyankor mindig olyan lassan fogynak azok az utolsó kilométerek!

Szóval, gondoltam, hogy megyek a szokásos útvonalon, Barcelona strandjának egyik végéig, majd a másikig, ez kitesz úgy egy órát, és akkor majd még valahol kavarok egy fél órát, például elmegyek a Városligetbe. Ehelyett ahogyan odaértem az északi végéhez, inkább tovább futottam, kifutottam Barcelonából és befutottam Sant Adriá de Besósba. A kettőt a Besós nevű folyó választja el, így átfutottam a hídon, majd megint lekanyarogtam a strandra, és ott futkároztam mindenféle gyárkémények mellett, amik fehér füstöt eregettek. A falakon mindenhol graffitik virítottak, a strand pedig kihalt volt, csak elvétve találkoztam emberekkel. El is gondolkoztam, hogy pont erről a részről hallottam talán, hogy régen mennyire veszélyes környék volt, nappal sem volt ritka a pisztolydurrogás, akárcsak a vadnyugaton. Elkezdtem hátrafelé pislogni, és azért nem bántam, amikor visszaértem a hídra, és ott is inkább a főút mellett futottam egy darabon, nem pedig a kihalt strandon, mint odafelé. A hídról viszont megpillantottam a folyópartot, ahol végre, megláttam pár futót, így elraktároztam magamban, hogy ez a folyópart még jó lehet edzeni. Utána is kérdeztem, itt is van állítólag pár gázosabb kilométer, ahol nem olyan baráti a hangulat, de majd még ennek utána járok, mert ideális minden más szempontból: gyönyörű folyópart, természetes talaj és nem beton, futótársak, mi kellhet még? 

Azt szeretem a futásban, hogy az ember eljut ritkán látott helyekre is, mint például Sant Adriá veszélyesebb kis részei, de emellett véletlenül belefut mindenféle érdekességbe is. Tegnap délután egész Spanyolország karácsonyi körmenetekkel volt tele, ugyanis január 6. itt nem arról híres, hogy ekkor lehet leszedni a karácsonyfát. Hanem ez az igazi karácsony: december 24-én megszületett Jézuska, és a hírre elindultak a Betlehemi királyok, hogy ajándékot vigyenek neki, na meg a gyerekeknek világszerte. Úgyhogy itt január 5-én óriási felvonulások vannak: ekkorra érnek ide a királyok, akik cukrokat dobálnak lóhátról, és koncertek vannak, na meg a szokásos correfoc, azaz mindenféle tüzes mutatvány, ami elől szaladhat a nép. Én is belefutottam egy ilyenbe visszafelé jövet, direkt kerültem is arrafelé és átfutottam a tömegen, hogy jól megnézzem magamnak a királyokat, akik lóháton pózoltak. Észrevehető volt, hogy ünnepnap van és mindenki otthon csomagolja az ajándékokat, mert vasárnaphoz képest nagyon kevesen voltak a parton és az utcákon, kivéve a felvonulást, ott elég nagy tömeg gyúlt össze. 

Tulajdonképpen ez a legjobb, amikor zajlanak az események a futás alatt, és szépen el lehet bámészkodni. Secc perc alatt vége lesz a 90 percnek! Egyébként a hitelesség kedvéért írom fel, hogy az utolsó 500 méteren belehúztam, és akkor éreztem a combomban valami kis izomfájdalmat, lehet hogy sok volt neki. A térdem továbbra is okés, le is kopogom. Amit még észrevettem, hogy az alvásigényem megnőtt, éjfélkor már ásítozok és csak arra vágyom, hogy aludhassak. Lehet, hogy új embert farag belőlem ez a felkészülés, új szokásokkal, új bioritmussal? 

Ja, és még valami, for the records. Egy szál rövidujjú pólóban futottam. Remélem sokáig ilyen kegyes marad hozzánk a tél!