Futás: 5/51

Km: 33/477

Éppen egy hatalmas meggyes pitét falok be, miközben ezt írom; a kávém melegszik, a torkom alig várja, hogy visszamelegedjen végre egy elfogadható hőfokra.

Imádom a meggyes pitét, és Barcelonában nincs. Másrészt pedig, elkövettem azt a hibát, hogy futás után egyből boltba mentem, hogy majd én hozok egy tejet. Még szerencse, hogy csak egy ezrest tettem el!

Tegnap megérkeztem a szeretett, -2 fokos, ködös, szürke hazámba, és azóta azon gondolkozom, mi lesz így az én futásaimmal. Leginkább a torkommal, vajon bedöglik-e közben vagy kibírja. Hát majd meglátjuk, azért én elindultam, bemelegítettem kellően. Sajnos az utcán kellett, mert az öreg kis órámnak kell vagy 5 perc néha, hogy jelet fogjon, így a ház előtt melegítettem, a Hegyaljai út környékén, az elhaladó autósok meghökkenésére. Alig vártam, hogy jel is legyen, a zene is elinduljon, már suhantam is. Hogy merre, azt csak úgy nagyjából tudtam: elfutok a Gellért-hegyre és ott majd csak lesz zöldövezet és nekem való pálya. Lehetőleg nem aszfalt.

Így is lett, felfutottam a hegyre, és itt konkrétan erről van szó, hogy fel! Nem ismerem jól a hegyen az ösvényeket, persze már jártam arra, sétálni, romantikázni, kóvályogni, de attól még benne volt a pakliban, hogy eltévedek. De a futásban az a szép, hogy ez se baj, mert legfeljebb többet futunk valamivel, na és akkor mi van, kész főnyeremény! Szóval mentem az orrom után, és becsületemre legyen mondva, hogy ha útelágazás volt, többnyire azt választottam, amelyik felfele tartott, mert nem szerettem volna a Rudasnál kilyukadni és az aszfaltos Duna-parton futni végül.

Hát valami csodás volt, és remek formában voltam. Lépcsőztem felfelé, futottam felfelé, nem is keveset; meglepően jól esett, és meglepően jól is ment. Elfutottam a Szent Gellért-szobor felett, lenéztem a ködös Budapestre, hát elképesztő látvány volt! Az Erzsébet-híd, ahogy átszelte a Dunát, a rakpartok, a lábaim alatt elterülő város, mellettem a vár... ráadásul szerencsém volt, és sikerült egy olyan útvonalat találnom véletlenül, ami köves-talajos vegyesmix volt. Körülbelül a Szent Gellért-szobortól egészen a Citadella alatti térségig ezen a nagyon izgalmas helyen futottam: a hegy oldalában futott végig ez a keskeny ösvény, korlát védett attól, hogy le ne essek a mélységbe, lábam alatt igazi talaj, előttem a város! Kár, hogy nem tartott hosszú kilómétereken át, így aztán ismét döntenem kellett, merre menjek. Elkeveredtem valahogy a Citadella mögötti parkhoz, ami rémlett valahonnan, hogy jó lenne nekem, így örültem, amikor rátaláltam. Itt murva volt elég sok helyen, vagy ha a kavicsok nagyon elnyelték a lépteimet, akkor a mellette lévő fagyott füvet választottam. Tulajdonképpen találtam magamnak itt egy 600 méteres karikát, amin végigfutottam úgy négyszer-ötször, hogy tegyek bele egy kis kilómétert a futásba, majd amikor már úgy gondoltam, lassan meglesz az előírt 7 km, akkor letértem a karikáról, és elfutottam abba az irányba, amerre a Hegyaljait sejtettem. Azért megkérdeztem valakit, és egy kedves hölgy megerősítette, hogy jó irányba tartok.

Hogy milyen a kemény télben futni? Hideg. A torkom befagyott, hiába igyekeztem az orromon át venni a levegőt, az sem sokat segített, és sajnos nagyon rossz vagyok benne, ha nem figyelek oda, mindig átállok automatikusan a szájon át légzésre. Ezt is gyakorolnom kell még. Mivel ismeretlen helyen futottam, és dimbes-dombos terepen, így esélyem nem volt tartani az előírt edzést, miszerint kapcsoljak rá egy kicsit, tartsam ezt fent, majd újra kapcsoljak rá, és azt is tartsam fent. A táj és az emelkedők határozták meg a tempómat, de nem bánom, mert változatos volt és élvezetes, és szerintem edzés szempontból is roppant hasznos.

Mindezek mellett pedig, gyönyörű volt. Fehérre fagyott fű, fehérre fagyott ágak, dércsípte piros bogyós bokrok, deres örökzöldek mindenfelé. Ember alig, néhány usánkás túrista, és egy darab futó, akit messziről láttam csak. Pár kutyasétáltató, egy helyes spániel, pár cuki vizsla, akik vagy egymást kergették, vagy a varjakat.

Összességében 6,6 lett a 7 helyett, de az történt, hogy ezen a ponton értem a bolthoz, és mivel volt elég hegymenet aznapra, és a torkom is nagyon bedurrant már, ezért úgy döntöttem, aznapra végeztem! Megálltam hát a boltnál és bementem inkább tejért, elégedetten, hogy túl vagyok végre az első mumus hidegfutáson. Már csak 4 további futás vár rám és 38,5 km a mínuszokban, amíg visszamehetek a meleg tengerpartra. Kitartás!

Futás: 4/51

Km: 26/477

Holnap reggel megy a repülőm Budapestre, és egyebek között azon is izgulok, hogyan fogom bírni a hidegben futást, nehogy betegyen a torkomnak. Mindenesetre a meleg futócucc összekészítve, persze módjával a bőrönd korlátai miatt, mindenből elég lesz egy (pár)! 

Ma még megejtettem egy utolsó futást a ragyogó napsütésben. Ismét 13 fok, csodás napsütés kísért. Nagyon durván nyár íze van a partnak továbbra is. December 18-a van, és voltak, akik egy szál semmiben napoztak a nudistrandon, mások szörföztek, oké, neoprénben... és persze sokan röpiztek, futottak, bicikliztek most is.

Külön öröm ebben a környezetben futni, még mindig nem untam meg!

Ma először nem az volt a feladatom, hogy szép lassan, komótosan fussak, hanem elkezdődött a gyorsító szakasz. Úgy kellett 7 km-t futnom, hogy egy kényelmes tempón kezdek, majd amikor már bemelegedtem, akkor egyel feljebb  kapcsolok, és fenntartom, majd később még egyel gyorsabb tempót diktálok. Nem vagyok jó ebben a tudatos futásban, voltak bénázások, mert sokszor csak úgy vittek a lábaim, olyan 5 km-nél volt is egy mélypont, amikor be kellett lassítanom, mert a második, erősebb tempót nem bírtam két km-en fenntartani, mint ahogyan azt korábban terveztem. Vagy biztos bírtam volna, de hát, beadtam a derekam a kisördögnek, és belassítottam, és csak úgy kapkodtam a levegő után. Gondolom ez a jó egyébként, ezzel gyorsulok, hogy kap a szervezetem egy kis kihívást végre. Hát hajrá!

Viszont most, hogy bújom a szakirodalmat, rengetegen írják ugye, hogy mennyi boldogságot, örömöt okoz a maraton lefutása, és ugyanígy a felkészülés is. Most volt egy pillanat, amikor ezt megértettem egy villanásnyi időre - ahogy futottam, olyan elégedett voltam, ahogyan teljesítem, amit kitűztem, eddig hiba nélkül, és hogy sikerül gyorsítani is, és követni a tervet, és ez tényleg boldogsággal töltött el. Mondanom sem kell, mint mindig, a kedvem is ezerszer jobb így, futás után. Hiába, nagy áldás ez a futás! No meg az endorfin, hehe.